Globális klímaváltozás következtében, a hőmérséklet emelkedés miatt a gleccserek is visszahúzódnak, sőt eltűnnek, ami egyre több ember ivóvíz ellátását veszélyezteti.
A napokban láttam egy kisfilmet. India egyik legnépesebb városában már nem folyik a csapokból a víz, a száraz időjárás miatt a víztározók teljesen kiszáradtak. Kígyózó sorokban állnak az emberek a napi víz adagjukért. Ez közel 5 millió lakost érint. A vizet a családoknak meg kell vásárolniuk, ami azt jelenti, hogy felélik a jövedelmük felét, hogy ivóvízhez juthassanak. Az egyre fogyó készlet miatt pedig a víz ára egyre jobban emelkedik. A súlyos vízhiány kialakulásában az esőzések elmaradása mellett nagy szerepet tölt be a túlfogyasztás. A város hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedekben, ami arányosan növelte a vízfogyasztást is.
Szerencsére mi emberek nagyon sokat tehetünk annak érdekében, hogy megóvjuk vizeinket, illetve környezetünket. Missziónknak tartjuk, hogy edukációs céllal felhívjuk az emberek figyelmét a sürgető problémára. Szeretnénk olvasóinkat hasznos tanácsokkal, tippekkel, tapasztalatokkal és ötletekkel gazdagítani.
Nagyon alaposan meg kell fontolni a hétköznapokban is, hogy előzhető meg a felesleges vízfogyasztás. Persze főzni és fürdeni kell, de megfontolásra érdemes, hogyan tudunk olyan technikákat alkalmazni, amely segítségével vizet spórolhatunk.
Olvashattok most pár hasznos tippet a vízfogyasztás csökkentése érdekében:
1. Szerezzünk be víztakarékos zuhanyrózsát és csaptelepeket.
2. Fogmosás közben zárjuk el a vízcsapot.
3. Igyekezzünk rövidebb ideig állni a zuhany alatt, szappanozás során zárjuk el a csapot.
4. Ha van kertünk, amit öntöznünk kell, akkor gyűjtsünk esővizet, s öntözzünk azzal is.
5. Óvjuk környező vizeink tisztaságát, ne szemeteljünk és ne szennyezzük környezetünket.